A "rendmániások" és a "trehányak"

Pintér Tamás

FESZÜLTSÉG- ÉS STRESSZFOKOZÓ CÍMKÉK 

Vannak a „rendmániások”, és vannak a „trehányak”. Ezek megbélyegző címkék az ítéletek világából. Ha ilyen ítéletekben gondolkodsz és látod a világot, akkor sokat háborúzhatsz az életedben.

Lehet idegeskedni azon, hogy másik ember „miért ilyen rendmániás”, „miért ennyire trehány”. Aki szeret dühöngeni és szereti az adrenalinfröccsöket jó adag stresszhormonnal megspékelve, az nyugodtan címkézze a párját, a munkatársát, gyermekét, és hergelje magát, hogy a „másik hogy lehet ilyen!?” Így jó adag feszültséget lehet felhalmozni!

Ha pedig feszültséget halmozunk fel magunkban, akkor az valahol, valamikor, valamilyen formában kijön, kibukik, kirobban belőlünk:

1. Például úgy, hogy a két fél egymás fejéhez vágja a megbélyegző szavakat, perlekedik, kiabál, veszekszik. A szomszédok/munkatársak jobb esetben élvezik a műsort, rosszabb esetben elegük van belőle.

2. Vannak, akik úgy szabadulnak meg a bennük dúló feszültségtől, hogy haverjuknak, barátnőjükek panaszkodnak és öntik ki a lelküket a másik fél „normálisnak nem igazán mondható” dolgai miatt.

3. Vannak, akik nagyobb társaságban egymás előtt panaszolják be/„járatják le” a másikat:
– Hú képzeljétek micsoda rendmániás, azt szokta csinálni, hogy.....
– Ugyan már – támad vissza a másik – képzeljétek ő meg azt csinálja, hogy... Nem ez az igazán durva? Ugye, hogy ez az igazán nem normális?

(Számomra meg az nem „normális”, amikor valaki így beszél a párjáról/munkatársáról mások előtt. Na jó, egyszer-kétszer valóban mulattató a mások előtti csipkelődés, de akik rákapnak erre a káros szenvedélyre, azokra tapasztalatom szerint hosszabb távon szenvedélyek helyett szenvedések várnak.)

4. Ha az egymásra panaszkodók „sorstársakat” találnak, akkor könnyen összeállnak, klikkek, alakulnak, amelyek a másik tábort szidják és szapulják.
– Ti rendmániások micsoda kényszeresek vagytok! A tárgyak használnak titeket, nem ti a tárgyakat...
– Ti meg mennyire igénytelenek vagytok! Ha rajtatok múlna, disznóolban élnénk! Napok telnének el, amíg megtalálnánk valamit...”

Sokféleképp lehet leélni az életünket és megélni a kapcsolatainkat.
Lassan elmúlik az a generáció, amelyik éveket élt le háborúban.
És vannak, akik most, béke idején is háborúban élnek: a kapcsolatukban.

Ráadásul a „legszebb”, azaz lefordítva szerintem a legkártékonyabb, amikor valaki azt mondogatja: „rendmániásnak” vagy „trehánynak” születik az ember! Ezen „úgysem lehet változtani”.

MÉRGEZŐ CÍMKÉK HELYETT AZ IGÉNYEKRE FIGYELŐ ASSZERTIVITÁS

Környezetünket, a kapcsolatainkat, önmagunkat oly sokféleképp lehet látni és megélni!
Párhuzamos világok léteznek egymás mellett.
Például a fejünkben.
Például a szavainkban.

A „rendmániás” kontra „trehány” világot lehet így is látni és megélni:
A.) vannak azok, akik számára lényegesen fontosabb a rend, a tisztaság és nem érzik jól magukat olyan környezetben, ahol ez hiányzik,
B.) és vannak azok, akik számára a rend és tisztaság messze nem akkora élvezeti faktor, ők másban lelik örömüket és nem zavarja őket, ha a rend és tisztaság csorbát szenved.
Meggyőződésem, hogy ezek a szavak egy sokkal békésebb világba vezetnek, mint a „rendmániás”/”trehány” címkék perverz élvezettel teli ismételgetése. 

Az asszertív szemléletmód fontos része, hogy a nehéz, feszültségteli helyzetekben saját magunkból gyakran "ösztönösen" feltörő durva címkék helyett képesek legyünk meghallani, megérteni és elfogadni a címkék mögött megbúvó eltérő emberi igényeket.

Szerencsések azok, akik számára hasonló dolgok fontosak.
Nehezebb azoknak, akik számára más értékek/igények állnak az első helyen.
Ám ha két ember hosszabb ideig van kapcsolatban egymással, akkor nagyon ritka, hogy minden területen ugyanaz fontos számukra.

Épp ezért ezért szerintem sokak számára hasznos lehet a következő 4 pont, amelyekre én is szoktam emlékeztetni magam, ha az az ember, akivel együtt vagyok/élek/dolgozom egy vagy több dologban mást tart fontosnak, mint én:

1. NE TÁPLÁLJUK AZ ELLENSÉGKÉPET

Minél többször trehánynak látom és nevezem a másik felet, jó eséllyel annál többször fog ő is „extrém módon és károsan rendmániásnak” látni engem.

Ha ellenségképet építek vele kapcsolatban, akkor jó eséllyel is ő is ellenségképet fog építeni velem kapcsolatban.

Nagy feszültség közepette a „rendmániások” még jobban rendre vágynak.
Nagy feszültség esetén a „trehányaknak” még kevésbé lesz fontos a rend.
Szóval, ha feszültséget generálok magamban és a másikban az igényeltérésünk miatt, akkor valószínűleg ő is szélsőségesebb lesz is, és én is. A távolság nő köztünk.

2. MEGÉRTENI ÉS ELFOGADNI A MÁSIK ÖRÖMÉT

Minél többször képes vagyok a másik „a trehánysága” mögött felfedezni, hogy az ő számára valójában nem a rend a legnagyobb az élvezeti faktor, hanem más dolgoktól csattan ki boldogan a lelke, nagy valószínűséggel annál többször fedezi fel majd ő is a „rendmániám” mögött, hogy számomra egy rendezett szobában vagy egy tiszta kocsiban ülni olyan, mintha valaki folyamatosan cirógatná és simogatná a lelkem.

Meggyőződésem, hogy ha én nem nézem le azért, ami neki örömet okoz, akkor szerintem sokat teszek azért, hogy ő se nézzen le engem azért, ami nekem okoz örömöt.

3. KREATÍVAN MEGOLDÁST KERESNI

​Ha igényeink ütik egymást, akkor hasznos, ha nem azzal töltjük az időnk 30%-át hogy a másikat szidjuk azért, ami neki fontos (és romboljuk le ezzel az együtt töltött időnk további 70%-át), hanem arra szánjuk a perceinket, óriáinkat, energiáinkat, hogy megbeszéljük KÖZÖSEN, milyen kreatív megoldásokat tudunk találni a feloldhatatlannak tűnő ellentéteinkre.

Ha háborúzunk, mert „úgysincs olyan megoldás, ami mindkettőnknek jó”, akkor pont nem tudunk kreatívan gondolkodni, pedig sok esetben van olyan megoldás, ami mindkettőnknek akár még örömöt is okoz!

Csak sajnos a háború nem az ilyen megoldások keresését segíti elő.

És persze számos olyan eset is van, amikor nem találunk mindkettőnknek örömet okozó megoldást. De még ilyenkor is sokkal hasznosabb, ha megbeszéljük, hogy ebben és ebben a helyzetben a rendet szerető fél igényeit fogjuk előtérbe helyezni, abban és abban a helyzetben viszont a rendet és a tisztaságot hátrébb tesszük és másra fogunk figyelni. Így mindkét félnek lesz muníciója ahhoz, hogy amikor megkérdezi magát, teljesült-e az igényem, igennel tudjon válaszolni.

Ha megállapodunk, hogy közvetlenül ebéd/vacsora után nem a rend lesz a fókuszban, hanem lazulunk, szórakozunk közösen, majd pedig pár órával később nem a lazulás, szórakozás lesz fókuszban, hanem a rendtevés, akkor mindketten úgy érezhetjük, hogy a saját igényeink is figyelembe vannak véve, és a másiké is.

Ha igényeink eltérnek, és őszintén elmondjuk egymásnak őket, majd közös megállapodásra jutunk, akkor egyféle LELKI SZERZŐDÉST kötünk, így kevesebb lelki feszültség keletkezik bennünk hosszabb távon.
Hiszen nem kényszerből alkalmazkodunk a másik félhez, hanem azért, mert KÖZÖSEN ÚGY DÖNTÖTTÜNK, hogy megteszünk valamit. Ez óriási különbség. Próbáld ki, teszteld le!

Az igények őszinte elmondása és megbeszélése persze nem egyszerű, sokat segítenek ebben az asszertív kommunikáció módszerei.

Ha az egyik alkalommal olyan dolgot teszünk, ami a másiknak örömöt okoz, nekem pedig az okoz örömöt, hogy segítek neki ebben, a másik alkalommal viszont olyat teszünk, ami nekem okoz örömöt, neki pedig az az öröm, hogy segít ebben, akkor folyamatos örömben élhetünk. (És persze az is nagyon fontos, hogy olyat ne követeljünk a másiktól, ami nem okoz örömet neki, de ez egy másik hosszabb cikk témája lehetne).

4. MENNYIVEL JOBB A SIKEREINKRŐL MESÉLNI, MINT A KUDARCAINKRÓL

Számomra nem menő, nem izgi, sőt kimondottan uncsi azt ragozni mások előtt egy társaságban, hogy a másiknak milyen „furcsa”, „nem normális” szokásai, „hülyeségei”, „bénaságai” vannak.

Számomra sokkal menőbb, izgalmasabb, érdekesebb, amikor két ember azt meséli, hogy nekik is sok nehéz ellenétük volt, de kitaláltak egy megoldást..., rájöttek valamire..., másképp kezdtek el gondolkodni róla..., megállapodtak abban... és azóta jól működik a dolog.

Annyi mindenért kritizálhatjuk a másikat, hiszen mindenkinek vannak olyan dolgai, amelyek nem tetszenek valakinek.
Jó, ha emlékeztetjük magunkat, hogy amikor kritizálunk valakit, akkor általában magunkat akarjuk felemelni.
Pedig úgy is felemelhetjük magunkat, hogy nem lenyomjuk a másikat.
Úgy is felemelhetjük magunkat, hogy ketten együtt emelkedünk fel. Például olyan megoldást találtunk egy nehézségre a kapcsolatunkban, amit másoknak (még) nem sikerült megtalálniuk.

Sőt! Továbbgondolva, a jó példánkkal hozzájárulhatunk ahhoz, hogy nem az lesz a „menő”, aki a másik fél hibáival "dicsekszik" egy társaságban, hanem azok lesznek a menők, akik büszkék egymásra, közös sikerüket mutatják meg, és inspirálnak erre másokat.

Számomra ez a gondolkodás és ez a kommunikáció jelenti az örömöt, ez az izgalmas nekem, ez repít fel engem, és az előadásaimon, könyveimben, tréningjeimen ezt a gondolkodásmódot és a gyakorlatba átültetését igyekszem terjeszteni.

Pintér Tamás

Ha érdekel az asszertív kommunikáció itt olvashatsz róla részletesebben és ezen az asszertív kommunikáció tréningen tudod gyakorloni.