A valódi őszinteségről és az asszertivitásról

Pintér Tamás

Egyik legnagyobb probléma a kommunikáció terén, hogy gyakran, amikor azt gondoljuk, őszinték vagyunk, valójában nem vagyunk azok.
Ha nem a saját érzéseimről, valódi igényeimről beszélek, hanem a másik emberről, akkor rosszul vagyok őszinte. Ha azt mondom valakinek: „Kártékony vagy”, „Energiavámpír vagy”, „Önző vagy” – ez nem őszinteség. Ez mind pofon. Szóban adott pofon. A pofon őszinteség? Szerintem nem! Vagy ha igen, én nem kérek ilyen őszinteségből!
Ha azt mondom: „Lúzer vagyok”, „Szerencsétlen vagyok”, „Béna vagyok”, ez sem arról szól, mi zajlik bennem, milyen érzéseket élek át, mire vágyom. Csak pofozom magamat.
Pofonokkal is lehet fejlődni, de kérdés, hogy mennyire hatékony és élvezetes.

Mindennapi nyelvhasználatunkban rendszeresen minősítjük embertársainkat: arról beszélünk, mi a helyes, mi a helytelen, mi a jó és mi a rossz. Pedig minden ítélkező szavunk mögött valójában emberi szükségleteink, vágyaink húzódnak meg.
Amikor azt vágom a másik fejéhez, hogy „Micsoda érzéketlen ember vagy!”, akkor valójában nagyon vágyom valamire, amit nem kapok meg. Például dicséretre, figyelemre vagy megértésre.
Ha valaki így minősíti embertársát: „Mennyire önző tudsz lenni!”, akkor tragikusan torz formában fejezi ki a vágyát: „Szeretném, ha együtt döntenénk.” „Szeretném, ha engem is meghallgatnál.”
Aki párját kritizálja: „Téged nem tanítottak meg arra, milyen egy normális párkapcsolat!”, az szinte felismerhetetlenül mondja el: „Arra vágyom, hogy szorosabb és mélyebb legyen a kapcsolatunk.”

Nem a másik „antiszociális”, hanem én szeretnék többet beszélgetni vele.
Nem a másik „túl merev”, hanem én vágyom több szabadságra.
Nem a másik „rossz hallgatóság”, hanem én szeretnék neki hosszabban mesélni.
Nem a másik „rideg és hideg”, hanem én vágyom bensőségesebb kapcsolatra vele.

Ez a valódi őszinteség!

A vádak mérgeznek és eltávolítanak a másik embertől. Vágyaink őszinte kifejezésével hidat építhetünk hozzá.
„Te sosem értesz meg!” – ha ezzel vádolom a páromat, akkor kicsi az esélye, hogy meghallja a vágyamat. „Szeretném magam biztonságban érezni a kapcsolatunkban” – ezzel hidat építek hozzá. Nem garantált, hogy átjön rajta. De szerintem nagyobb az esélye!

Amikor a másik emberről véleményt mondunk, elítéljük őt, szavakkal támadjuk vagy parancsolgatunk neki, akkor tragikusan torz és a másik fél számára általában felismerhetetlen módon mondjuk el, hogy mire vágyunk, mire van szükségünk.

Az őszinte, asszertív kommunikáció lényege, hogy megtanuljuk tisztán felismerni és kimondani saját magunk és embertársaink valódi vágyait, igényeit, emberi szükségleteit.

(részlet Pintér Tamás: Az asszertivitás világa 1. könyvből, amit itt tudsz megvásárolni: www.asszertivitasvilaga.hu/konyvek)

A valódi őszinteségről beszélek ebben a videóban is: