Ha a feleség azt mondja a férjének: „Bánt, amit tettél”, akkor hiába mondja a férj: „De hát ne bántson! Nem bántásnak szántam.” Lehet, hogy nem annak szánta, de a másik számára attól még lehet bántó a dolog.

Nem az bánt, amit bántónak szánnak. Hanem az, amit bántásnak élünk meg.

Sok konfliktusban a felek arról vitatkoznak, kinek van igaza. Ha azt mondom: „Ez bánt engem”, akkor nincs túl sok értelme úgy reagálni, hogy „Nincs igazad”. Ha valami bánt engem, az az én érzésem, az én saját valóságom. Ebbe nem lehet belekötni. Ezt nem lehet megkérdőjelezni. Az érzésről nem mondhatjuk, hogy igaz vagy sem. Az érzés VAN. Az érzés mozog bennem.
Az érzést nem lehet csak úgy ki-be kapcsolni: ha egyszer fellobbant a lángja, akkor ritkán engedelmeskedik parancsszónak.

Nevetségesen hangzik: „De ne bántson, nem azért mondtam…” Nevetségesen hangzik, mégis milyen sokszor hallom mindennapi beszélgetésekben!

– Most miért csinálod ezt, semmi sértő nem volt ebben!
– Neked nem! – jöhet az indulatos válasz.
Olyan ez, mint amikor valaki jól a lábunkra tapos, majd azt mondja, hogy bocs, nem direkt volt. Ettől a fájdalmunk még nem fog egyből elmúlni.

Az érzés belső tény. Belső valóságunk. Ha megjelenik, nem gombnyomásra fog eltűnni.

(Részlet: Pintér Tamás Az asszertivitás világa 1-2. című könyvekből - https://asszertivitasvilaga.hu/)